A római katolikus templom a történelmi városközpont egyik domináns épülete. Korabeli írások szerint már 1290-ben létezett a településen kőtemplom, melyet a XV. században, Mátyás király idejében átépítettek gótikus stílusban, egy időben a Kassai Szent Erzsébet Dómmal.
Először háromhajós, majd a későbbi barokk stílusú beavatkozások folyamán (XVIII. sz.) átépítették. A templom a Szentléleknek tiszteletére van felszentelve. S talán ezzel összefüggésben van a város címerében a Szentlélek szimbóluma, a kiterjesztet szárnyú galamb, amely a főoltár feletti mennyezeten is látható. A főoltár 1896-ban készült el. A templomtorony a nyugati oldalon található, és három harangja van Ezen az oldalon van a kórus is, mely három oszlopon van elhelyezve.
A mondák szerint az ellenreformáció elhíresült alakja Herkó János, ferences atya volt, aki legendává vált és népi szólásban is megörökítették mint herkópátert. Az egyházhoz fanatikusan ragaszkodó páter a katonák élén, fegyverrel a kezében próbálta visszatéríteni a protestánsokat. A templom oldalfalán látható a róla készült dombormű, halálának évével - 1686. A templom műemlékké van nyilvánítva.
A katolikus templom déli bejárata, úgy mint a templom, gótikus stílusban van építve. Több mint valószínű, hogy ugyan azok a mesterek, vagy az ő tanítványai készítették, akik a kassai dómot, vagy a Rozsnyói templomot építették.